|
bakos gábor: a graffiti írásszakértői vizsgálatának lehetőségei Napjainkra a graffiti-jelenség folyamatos terjedésének lehetünk szemtanúi. Főként a nagyvárosokban jelentkezik, de a legapróbb települések sem menetesek a rajzoktól. A graffiti jelentése falfirka, a graffiti-jelenség pedig nem más, minthogy a writerek (a graffiti készítői) az utcák különböző felületein feliratokban, rajzokban adják tudtul, hogy a helyszínen jártak. Ezekről a grafikumokról a közvélemény nem egységes: az emberek nagy része szerint elrondítják a lakóhely, az utca képét, kisebb hányaduk szerint a művészeti ágak között lenne a helye. A társadalom tehát inkább tiltakozik ellene, a média fokozódó érdeklődéssel viseltet iránta, a hatóságok tehetetlenek, a graffitik pedig rendre ott virítanak a falak, tömegközlekedési járművek, liftek dekorált felületein. Ma tehát vita tárgyát képezi, hogy közrongálásnak vagy művészetnek tekintendő-e, vagy inkább olyan művészet, mely egyik korban sem kapott megfelelő teret magának. Tény, hogy vannak tehetséges és kevésbé tehetséges alkotók. Az előbbiek művészi fokon űzik a feliratozást, ők igen igényes munkát végeznek, sőt felkérésekre is dolgoznak. A kezdők illegális helyeken próbálkoznak, és olyan felületeket is összefestenek, amik eredetileg a writerek között is tiltó listán vannak (templomfalak, szobrok).
Kutatásom során több nehézséggel is szembesülnöm kellett: egyrészt azzal, hogy eme témakör szakirodalomban igen szegény, másrészt, hogy jelenleg a rendőrség állományában bűnügyi helyszínelőként dolgozva igen nehézzé vált a graffiti-csoportok tagjaival való kontaktusteremtés, azaz bizalmatlanság miatt gyakorlatilag alig akartak szóba állni velem. A graffiti lényege ugyanis az illegalitás! Másrészt a hatóságokkal már minden „firkásznak” volt gondja, a rossz tapasztalatok miatt tehát tovább nehezedett a helyzetem. Ezért lehetőségeim csak a téma részletes leírását és a sajátosság-feltárás kilátásainak vizsgálatát tették lehetővé. További elemzések csak megfelelő mennyiségű kézírás és falfirka – azonos személytől történő - beszerzése után hajthatóak végre.
A graffiti társadalmi megítélése
A vizuális kommunikáció tehát nem új keletű, csak minden kornak megvoltak a maga jellegzetességei, mind tartalomban, mind a végrehajtás módjában. A graffiti egyesek szerint sajátos világlátást tükröző, polgárpukkasztó önkifejezési forma, mások véleménye viszont az, hogy művészet - rossz helyen. A lényeg az, hogy egy új jelenségre kell reagálni a társadalomnak és a jogalkotóknak. Környezetvédelmi szempontból komoly veszélyt jelent mind a rajzok létrehozáshoz, mind eltávolításához szükséges környezetkárosító festékek, oldószerek használata. Gazdasági szempontból az eredeti állapotok visszaállítása komoly költséggel jár.
Egy olyan komplex kultúrával állunk szemben, amelyben a művészeti aspektus nem vizsgálható elválasztva a környezetétől. Hiszen egy falra, vagy vonatra festett graffiti épp a hely különlegessége miatt válik egy csoport által elismertté.
A graffitik és készítőik csoportosítása
A városszerte látható, házfalakon éktelenkedő, esztétikusnak vagy művészinek semmiképpen sem nevezhető firkák "alkotói" a jelenséget tanulmányozó pszichológusok szerint három csoportra oszthatók. 1. A politikai graffitik készítői anarchista, valamennyire a baloldalhoz húzó vagy éppen az ellentétes oldalon álló csoportok. Tiltott jelképeket használnak, kedvenc célpontjaik közé tartoznak a zsidó vallási helyek. A politikai graffitik a választások időszakában szinte ellepik a várost. Ilyenkor jelennek meg a különféle pártokat gyalázó feliratok. Manapság a kormányzó pártok és vezetőik szerepelnek a leggyakrabban a falakon. 2. A második csoportba az önkifejezésre, a megnyilvánulásra vágyók tartoznak. Budapesten két tevékeny csoport is működik, a B.A.T. és az S.D.O. Õk a legveszélyesebbek, mivel céltalan lázadásukat sem észérvekkel, sem büntetéssel nem lehet leszerelni. Sokszor drága osztrák festékkel dolgoznak, ami az átlag magyar polgár számára szinte elérhetetlen E csoportok által készített graffitik alapérzése az, hogy semminek nincs jövője, nincs értelme - mégis érdemes jelet hagyni a jövő számára. Ez motiválhatja az S.D.O. tagjait is, akik jártukban-keltükben mindenhol otthagyják osztaguk nevét. 3. A falfirkálók harmadik csoportja nagyon hasonlít az előzőhöz. Õk is mindenhol jelet akarnak hagyni, de nem festékkel, hanem tollal és filccel írnak. Buszra, villamosra vagy metróra várva születnek a szerelmi üzenetek, zenekarnevek, jelek feliratai. Sokszor velük van a legtöbb gond, mivel a filctoll nyoma nehezen távolítható el bizonyos felületekről.
A graffiti készítői többnyire ismeretlenek, mivel általában éjszaka vagy hajnalban dolgoznak. A hatóságok arcról sokukat már ismerik, de mindaddig nem vonhatják őket felelősségre, amíg meg nem lepik őket munka közben.
A graffiti írásszakértői vizsgálatának lehetőségei
Ha írásszakértői oldalról közelítem a graffitit, az első kérdés, ami felmerül, hogy a graffiti írás-e. Ugyanis csak akkor van esély az írásnyomból való azonosításra, ha rendelkezik az írás (kézírás vagy aláírás, a mi szempontunkból most nem fontos) kritériumaival, leginkább az egyediséget tükröző sajátosságok meglétével, illetőleg az automatizációval.
A graffiti beidegződése
A graffiti általában 3-4 betűből álló grafikai produktum. Ha a létrehozásához szükséges mozgásautomatizmust tekintjük, akkor a graffitik több különböző kategóriákra bonthatók, azaz a beidegződés itt is, mint a kézírásnál több fokozatban történik. 1. A kezdeti, úgynevezett tanuló időszakban az író személy választ egy nevet, vagyis egy „Tag” (ejtsd: teg) nevezetű szignót, amely ekkor még az iskolában tanult betűformákra épül (hiszen eleddig csak ez a betűforma-sztenderd él a tudatában). A gyakorlás során a Tag-ek egyéniesedése a különféle felületeken látható „alkotások” hatására indul el, és addig tart, míg a saját stílusát meg nem leli benne – persze a már létező graffitik stílusának, formai megjelenésének nyomán. Végül, ugyanúgy, mint a hétköznapi értelemben vett kézírás esetén, a rengeteg gyakorlás egy feltételes reflexláncot alakít ki a graffiti írására. A készítőnek ez az először kifejlesztett szignó később minden alkotásában is megjelenik. Az ebben a fázisban készült graffiti abszolút rendelkezik egyéni sajátosságokkal, és rendelkezik automatizmussal is, ezért elméletileg tökéletesen azonosítható, a hagyományos írásszakértői vizsgálat lefolytatható.
Tag 2. Az ezt követő „Throw up” (ejtsd: szróap, jelentése: feldobva) általában két színnel festett térhatású elemekkel gazdagított felirat, ami mellett a Tag is megtalálható.
„Throw up” 3. A legfelső szintet a „Burner” (ejtsd: börner, jelentése: égető) képviseli, amely már több színből áll és díszítő elemek jelennek meg mind a betűelemeken, mind azok környezetében. A „Throw up” és a „Burner” már tervezést igényel, és egy előre elkészített vázlat alapján kerül fel a falra, ezzel zárva ki az automatizmus kialakulásának folyamatát.
„Burner”
Ezen a ponton felmerül a kérdés: van-e a writereknek írássztenderdjük, azaz nevezhető-e a graffiti egyfajta írásnormának? Az igen válasznak a „Throw up” és a „Burner” másolásának ténye, illetve az egész kultúrát átható szabadság mond ellent. A graffiti tartalmaz ugyan értelmes betűösszetételek, de nem a hétköznapi ember, hanem csakis a szubkultúrához tartozók számára értelmezhetően. Az értelemtől sokkal nagyobb jelentőséget kap az elhelyezkedés, a rajz kidolgozottsága és nagysága, mint az üzenet konkrét tartalma, amelyet ezek a rajzok nélkülöznek is. Ezen a ponton úgy tűnik, hogy egy szubkultúra termékét nem lehet egyértelműen csak az írásszakértés módszereivel vizsgálni, át kell tekinteni az írások létrejöttének körülményeit, befolyásoló külső és belső hatásokat is.
A graffitik vizsgálata
Az egész kultúrát átható, illetve éltető filozófia a szabadság, a határok és a korlátok nélküli önkifejezés. De az élet számos területén érzékelhető különbségek, differenciálódás itt is felütötte a fejét. Oka az állandó fejlődés és az új generációk megjelenése, fejlődése. A kezdők lendületére jellemző az idézet: „fújni kell mindenhová”. A legtöbb bűncselekmény ilyenkor jön létre, mert nem kímélik a szobrokat, templomokat és műemlékeket. Társadalmi szempontból tehát a tag a legkárosabb.
Logikusnak látszik, hogy az írásszakértő elsőként a felületeket vizsgálja meg, mégpedig a helyszínválasztás szempontjából. Vannak illegális és engedélyezett helyszínek. Nyilvánvaló, hogy a legális firkálásnál veszít a hangulatából az eredeti életérzés, mert nem kell figyelni arra, hogy az anonimitás megmaradjon, sokaknak viszont éppen a veszély az egyik legnagyobb vonzerő. A firkászok szerint a veszély miatt keletkezett adrenalin feldobja az embert, így a kivitelezés nehezebb, ezért az alkotás értékesebbé válik. A graffitizők általában egyszínű felületeket keresnek, ha nincs ilyen, vagy már ott lévő graffitire festenek, akkor egy alapozó festéket visznek fel a felületre. Mivel ez az előfestés plusz időt igényel, inkább a legális rajzoknál használják. A felületek fajtái: épületek falai, külső és belső oldalai, kerítések, támfalak, vonatok külső oldala, melyek előnye, hogy mozognak, ezáltal sokan láthatják, valamint általában a vagonokat éjjel is őrzik így a veszély nagyobb és az adrenalin szint is, telefonfülkék külső oldala, aluljárók, vonzerejét az jelenti, hogy sokan láthatják és jó nagyok a falfelületek, hidak, és szinte minden, amire festeni lehet.
A graffiti betűi, jelei
Egy writer mondása a leginkább találó a tanulás kezdetére: „láttam egy rajzot és éreztem, én is tudok ilyeneket, ezért megpróbáltam lerajzolni majd újakat alkotni”. Akivel én beszéltem, először csak a füzetekbe kezdett firkálni, majd elhagyott házak falait dekorálta. A graffiti jelei nem hasonlíthatók az iskolában tanult betűformákhoz, bár ha valahonnan el kell indulni, akkor azt a nagy nyomtatott betűknél kell kezdeni. A rajzokon ezek elemei torzulnak el. A kézírás azonosításánál az iskolai sztenderdtől való eltérést vizsgáljuk, de a szabványforma csak addig változtatható meg, amíg felismerhető eredeti tartalma. A tűréshatár ott van, ahol a változás már jelentészavart von maga után. Az alkotók elmondása szerint a jelentés a graffitinél nem is annyira fontos, inkább a „mű” kidolgozottsága jelent minőséget, nyomatékos ez olyan helyeken, ahol nehezen hozzáférhető a felület, a menekülés és a megközelítés nehézkes vagy éjjel rossz látási viszonyok között „kell” dolgozni.
A graffitik azonosíthatósága
Mivel a writerek saját nevüket írják pár betűvel a felületekre, mindig ugyanazokat a betűket használva a változások nyomon követhetőek, következtetések levonására nyújtanak alkalmat, olyan kérdésre adhatnak választ, mint hogy milyen sajátosságok egyediek, és melyek azok, amik csak eseti jelleggel jelennek meg. A vizsgálataim alapján viszont csak a tag-ek rendelkeznek megfelelő mennyiségű és minőségű sajátossággal ahhoz, hogy azonosítható legyen. Ha magát a tag funkcióját viszonyítjuk hasonló az aláíráshoz, mert az írója azért készíti el, hogy az alapján azonosítható legyen, ahhoz csak egy adott személy köthető. Persze ennek bizonyítása csak kézírások elemzése és körültekintő vizsgálatokkal tehető meg, hisz az írót más szubjektív és objektív hatások érik, mint a kézírás során.
A kézírásnál alaphelyzetben egy nyugodt helyen ülve, megfelelő méretű az asztal és a szék, elegendő a fény. Már ez a pár dolog - ami csak egy töredéke a feltételeknek - a grafftinél másként alakul. Az általános és különös sajátosságok vizsgálata a burner-ek nagy részénél nem volt lehetséges, mert az ismert azonosító módszert az automatizálódott írás vizsgálatához alakították ki. A burnereknél nem alakul ki feltételes reflexlánc, pontosan, előre megtervezett vonalakról van szó, amiket hasonló igényességgel és precizitással visznek fel a felületekre.
Egy graffiti a füzetlapon
A
füzetlapon lévő rajz
a falon A betűelemeket nem a szokásosok és készségek alakítják, hanem az adott rajz stílusa, a pillanatban élő érzés. Az elhelyezés külső körülményektől függ, az csak akkor vizsgálható, ha teljesen tiszta felületen folyhat a munka. A méretek változóak, ugyancsak a felület függvényében az arányok megtartása a lényeg. Azonban ezeken a rajzokon is megjelennek a tag-ek, lehetőséget adva az azonosításra, és a minták mind nagyobb számban történő beszerzésére. A szignó az, amely aláírást helyettesítve a kézírásban is az egyszerűsítések és a tempó növelésének felső határán alakul ki. A graffitiben is ugyanezt jelenti – illetve így alakul ki – és ez az, ami alapján vizsgálata igazi jelentőséget kap.
Figyelembe véve a tag létrejöttének körülményeit, az azonosítás az aláíráshoz hasonló biztonsággal történhetne meg. Mivel csak elég gyenge minőségű fényképek álltak rendelkezésemre, és azok is csak kis mennyiségben, így a graffitik azonosíthatóságának kérdésében határozott kijelentést nem tudok tenni. De már ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy megállapítsam: a burner csak kismértékben vizsgálható, a tag viszont az aláíráshoz hasonlóan egyedi sajátosságokkal rendelkezik.
Összefoglalás
A burnernél az általános és különös sajátosságok vizsgálatakor megállapítást nyert, hogy az egyén elképzelései és a rendelkezésre álló felület adottságai határozzák meg sajátosságait. A kézírás-azonosítás során alkalmazott rendszer és módszer a burnerek-nél csak egyes esetekben alkalmazható, mert hiányzik az automatizmus a betűk írásánál, több fázisban történik egy-egy betűelem felvitele a felületre, ezáltal az egyedi sajátosságok nem jelennek meg. Az azonosítás nem lehetséges. A burnerek vizsgálatára egy speciális sajátosságrendszerre lenne szükség, ahol az abszolút méretekkel és arányokkal meghatározható lenne egy-egy sajátosság. A vizsgálathoz viszont az egyén kézírására is szükség van – a fejlődés minden időszakából - és az anonimitás miatt ezek beszerzése megnehezíti a munkát. A tag-eknél már az aláírás kritériumai és az automatizmus is megtalálható. Ami bizonytalanná teszi a vizsgálati adatokat, az a felület függőleges állapota, tömegközlekedési járműveknél annak mozgása, az íróeszköz változó mérete és használata, illetve más izmok és csontok igénybevétele. Összességében véve véleményem szerint megfelelő módszerrel azonosítható lenne.
Egy elkészült munka Felhasznált irodalom Nagy T. - Rácz A.: Falfirka vagy graffiti. Kommunikáció, deviancia, avagy művészet. Szegedi Tudományegyetem, 2001. Hajdú József Ferenc: A betűfestészet színvilága. Dura stúdió, 2005.
|
